Vélemények cégünkről

Kérjük, véleményezze cégünket, hogy visszajelzést kaphassunk munkánkról.

Velemeny

Partnereink, ügyfeleink az alábbiakat írták rólunk:

dr. Tiba Zsolt - 2012. 02. 20.

Rendkívül értékes azonnali segítséget kaptam a próbaverzióval kapcsolatban, illetve a hétvégére tekintettel egy pdf fájl word-re konvertálásával. Ez önmagában kiemelkedő bizalmat ébresztett. A személyes adataim védelmével kapcsolatban nem tudok nyilatkozni (értékelni), ezért nem is tettem (nem látom át, hogy mit kellene osztályoznom, de olyan szintű bizalmat ébresztettek bennem, hogy fel sem merül, hogy bármit kifogásolnék.

Huszár Gabriella - 2012. 01. 19.

Körülbelől két éve vagyok folyamatos kapcsolatban az Alkosoft BTvel. Mint Dvariecki Bálint, mint pedig Dudás Imre tájékoztatásai nagyon korrektek, informativak a cég szolgáltatásairól. Imre mint barátom specifikusan felhívja a figyelmem olyan termékeikre, szolgáltatásaikra, melyekről gondolja, hogy érdekesek lehetnek a számomra. Bálint szakmai tudásával, precizitásával teljesen elégedett vagyok. Ha csak hardveres beavatkozás nem szükséges a gépemhez, Szegedről is az ő segítségét kérem a távsegítség kihasználásával.

Szabó Lajos - 2012. 01. 18.

Az Alko-soft Bt. által nyújtott szolgáltatásokkal, termékekkel kapcsolatban teljesen elégedett vagyok, korrekt, megbízható a munkavégzésük (Dvariecki Bálint). A speciális, látássérültek számára akadálymentes elérhetőségek is messzemenően biztosítottak, és ezek használatában is mindenkor segítségünkre vannak.

Ki-látás Közhasznú Alapítvány - 2012. 01. 05.

Jó tudni, hogy van hazánkban olyan cég, aki elkötelezett a látássérültek számára is használható termékek kezelésében, forgalmazásában, használatuk segítésében.

További vélemények
Anikó az irodában
Ha a lejátszás nem indul el rövidesen, győződjön meg a Java scriptek engedélyezéséről, és hogy telepítve van a legfrissebb Adobe Flash Player (http://www.adobe.com/products/flashplayer/).
Braille Star 40
Ha a lejátszás nem indul el rövidesen, győződjön meg a Java scriptek engedélyezéséről, és hogy telepítve van a legfrissebb Adobe Flash Player (http://www.adobe.com/products/flashplayer/).
Handy Tech Fotógaléria
Ha a lejátszás nem indul el rövidesen, győződjön meg a Java scriptek engedélyezéséről, és hogy telepítve van a legfrissebb Adobe Flash Player (http://www.adobe.com/products/flashplayer/).
A Braille sorok új világa

Active Braille

Active Braille

Braille Star 40

Braille Star 40

Braille Star 80

Braille Star 40

Braille Wave

Braille Wave

 

Rendszerkiépítés szolgáltatás

Segítségével egyszerűen és hatékonyan építhető ki irodájában az informatikai infrastruktúra, s kezdhetők el a cégével kapcsolatos informatikai tevékenységek.

Amit kínálunk

  • Két vagy több kliens (asztali vagy hordozható) gép hálózatba kötése akár vezetékes, akár vezeték nélküli megoldással
  • Hálózati nyomtatás megvalósítása, mely lehetővé teszi bármely kliensgépről a dokumentumok nyomtatását egyetlen nyomtató használatával
  • Levelezés, internethasználat bármely kliensgépről abban az esetben, ha cége rendelkezik internet-előfizetéssel.

Igény szerint segítséget nyújtunk internetszolgáltató és internetes csomag választásában és az internet beköttetés ügymenetének lebonyolításában Igény szerint kiszolgáló beépítése a hálózatba, mely a céges adatok biztonságos tárolásától az adatmentésig több funkció megvalósítására is használható

Szolgáltatásunk igénybe vehető, ha

  • Vállalkozása most indul, s jelenleg nincs kiépítve informatikai infrastruktúra, esetleg nincs konkrét elképzelése a beszerzendő eszközök fajtájáról
  • Irodájában rendelkezésre állnak jelenleg is számítógépek, de ezeket egy komplett rendszerbe kívánja szervezni, s gondoskodni kíván cége adatainak biztonságos tárolásáról, mentéséről, valamint az egységes szoftver- és internet-használatról

A rendszerkiépítés során ahol csak lehet ingyenesen használható szoftvereket alkalmazunk, ezzel is csökkentve vállalkozásának informatikai költségeit. Ezek a szoftverek mind magán, mind pedig üzleti célra ingyenesek, ugyanakkor hatékonyan biztosítják informatikai rendszerének megfelelő működését. A szolgáltatás árának meghatározása egyedileg történik egyrészt az informatikai eszközök árának gyors változása miatt, másrészt azért, mert az igényeinek megfelelő rendszerkiépítésre csak egy felmérés után adható pontos árajánlat. Ezért kérjük, hogy ha szolgáltatásunk felkeltette figyelmét, megrendelésével forduljon hozzánk elektronikus levélben vagy telefonon.

Az alábbiakban egy-egy példán keresztül szemléltetjük szolgáltatásunk kialakítását és működését:

Alapszintű rendszerkiépítés vezetékes hálózattal

  • Tételezzük fel, hogy irodájában két számítógépnek kell üzemelnie, s a dokumentumok nyomtatását egy darab nyomtató látja el. Ebben az esetben a két számítógépet egy vezetékes hálózat segítségével kapcsoljuk össze, a nyomtató pedig az egyik, erre a célra kijelölt számítógéphez van csatlakoztatva. A vezetékek esztétikus elvezetésének érdekében igény szerint kábelcsatornát vagy ezzel egyenértékű lehetőséget használunk. Mivel az alapszintű rendszerkiépítés nem tartalmaz kiszolgálót, így a két számítógép közti adatcsere csak akkor működik, ha mindkét számítógép be van kapcsolva és üzemkész állapotban van. Hasonló módon, a dokumentumok nyomtatását egy erre a célra kiválasztott számítógépen keresztül valósítjuk meg, így az irodában lévő más számítógépekről a nyomtatás csak akkor lehetséges, ha a nyomtatási funkciókat ellátó számítógép be van kapcsolva és üzemkész állapotban van.
  • xAz így kialakított belső hálózatot egy forgalomirányító és egy azon futó tűzfal védi.
  • Az internet-használat és az elektronikus levelek küldése/fogadása mindegyik kliensgépről működik egy időben.
  • Dokumentumok, táblázatok, rajzok és bemutatók készítésében és szerkesztésében az ingyenesen használható "OpenOffice.org" programcsomag nyújt segítséget.
  • A vírusok, kémprogramok, kéretlen elektronikus levelek és internetes támadások ellen az "Eset Smart Security" biztosítja a megfelelő védelmet.
  • Mivel az OpenOffice.org programcsomag nem kezeli megfelelően a Microsoft Excel makróit, bonyolultabb táblázatok készítéséhez szüksége lehet a Microsoft Office Basic csomagra, melyet igény szerint a szolgáltatás részeként kínálunk.
  • Ha cégének szüksége van számlák készítésére, az "Axel" számlázó programot kínáljuk e célra.
  • Adatai archiválását egy hatékony, szintén ingyenesen használható CD/DVD író program segítségével valósítjuk meg.
  • A "Skype" ingyenes internettelefon program segítségével internet és vezetékes vagy mobil irányú hívások kezdeményezhetők bármelyik kliensgépről, s bármely irányból hívások is fogadhatók. Az internetirányú hívások ingyenesek, míg a más irányba történő telefonálás és hívásfogadás alacsony árak mellett lehetséges.

Alapszintű rendszerkiépítés vezeték nélküli hálózattal

  • Tételezzük fel, hogy irodájában két asztali és egy hordozható számítógépnek kell üzemelnie, s a dokumentumok nyomtatását egy darab nyomtató látja el. Ebben az esetben a három számítógépet egy vezeték nélküli hálózat segítségével kapcsoljuk össze, s a nyomtató az egyik, erre a célra kijelölt számítógéphez van kapcsolva.
  • A számítógépek hálózatba kötéséhez nincs szükség vezetékekre, így a számítógépek az irodában bárhova elhelyezhetők. A gépek közötti kommunikáció biztonságos csatornán zajlik, ami azt jelenti, hogy illetéktelenek - tehát azok, akik nem ismerik a hálózatra csatlakozáshoz szükséges adatokat - nem képesek az adatok tartalmát megszerezni.
  • A hordozható számítógép hálózathoz történő csatlakoztatása a felhasználó beavatkozása nélkül megtörténik, amint a hordozható számítógép a vezeték nélküli hálózat hatósugarába kerül és azt a felhasználó bekapcsolja, vagy már eleve bekapcsolt állapotban van.
  • Mivel az alapszintű rendszerkiépítés nem tartalmaz kiszolgálót, így a két számítógép közti adatcsere csak akkor működik, ha mindkét számítógép be van kapcsolva és üzemkész állapotban van. Hasonló módon, a dokumentumok nyomtatását egy erre a célra kiválasztott számítógépen keresztül valósítjuk meg, így az irodában lévő más számítógépekről a nyomtatás csak akkor lehetséges, ha a nyomtatási funkciókat ellátó számítógép be van kapcsolva és üzemkész állapotban van.
  • Az így kialakított belső hálózatot egy forgalomirányító és egy azon futó tűzfal védi.
  • Az internet-használat és az elektronikus levelek küldése/fogadása mindegyik kliensgépről működik egy időben.
  • Dokumentumok, táblázatok, rajzok és bemutatók készítésében és szerkesztésében az Ingyenesen használható "OpenOffice.org" programcsomag nyújt segítséget, míg a
  • Vírusok, kémprogramok, kéretlen elektronikus levelek és internetes támadások ellen az "Eset Smart Security" biztosítja a megfelelő védelmet.
  • Mivel az OpenOffice.org programcsomag nem kezeli megfelelően a Microsoft Excel makróit, bonyolultabb táblázatok készítéséhez szüksége lehet a Microsoft Office Basic csomagra, melyet igény szerint a szolgáltatás részeként kínálunk.
  • Ha cégének szüksége van számlák készítésére, az "Axel" számlázó programot kínáljuk e célra.
  • Adatai archiválását egy hatékony, szintén ingyenesen használható CD/DVD író program segítségével valósítjuk meg.
  • A "Skype" ingyenes internettelefon program segítségével internet és vezetékes vagy mobil irányú hívások kezdeményezhetők bármelyik kliensgépről, s bármely irányból hívások is fogadhatók. Az internetirányú hívások ingyenesek, míg a más irányba történő telefonálás és hívásfogadás alacsony árak mellett lehetséges.

Teljes rendszerkiépítés vezetékes hálózattal

  • Tételezzük fel, hogy irodájában két számítógépnek kell üzemelnie, s a dokumentumok nyomtatását egy darab nyomtató látja el. Ebben az esetben a két számítógépet egy vezetékes hálózat segítségével kapcsoljuk össze, a nyomtató pedig egy úgynevezett kiszolgálóhoz van csatlakoztatva. A vezetékek esztétikus elvezetésének érdekében igény szerint kábelcsatornát vagy ezzel egyenértékű lehetőséget használunk.
  • A teljes rendszerkiépítés tartalmaz egy kiszolgálót, így a két kliensgép közti adatcsere e kiszolgáló segítségével oldható meg úgy, hogy az adatok egy közös tárhelyen tárolódnak, s bármely kliensgépről elérhetők. A dokumentumok nyomtatását a kiszolgáló segítségével valósítjuk meg, így bármely kliensgépről kezdeményezhető bármikor nyomtatás, hiszen a kiszolgáló folyamatosan üzemel.
  • Az így kialakított belső hálózatot egy forgalomirányító és egy azon futó tűzfal védi.
  • Az internet-használat és az elektronikus levelek küldése/fogadása mindegyik kliensgépről működik egyidőben.
  • Dokumentumok, táblázatok, rajzok és bemutatók készítésében és szerkesztésében az ingyenesen használható "OpenOffice.org" programcsomag nyújt segítséget.
  • A vírusok, kémprogramok, kéretlen elektronikus levelek és internetes támadások ellen az "Eset Smart Security" biztosítja a megfelelő védelmet.
  • Mivel az OpenOffice.org programcsomag nem kezeli megfelelően a Microsoft Excel makróit, bonyolultabb táblázatok készítéséhez szüksége lehet a Microsoft Office Basic csomagra, melyet igény szerint a szolgáltatás részeként kínálunk.
  • Ha cégének szüksége van számlák készítésére, az "Axel" számlázó programot kínáljuk e célra.
  • Adatai archiválását egy hatékony, szintén ingyenesen használható CD/DVD író program segítségével valósítjuk meg.
  • A "Skype" ingyenes internettelefon program segítségével internet és vezetékes vagy mobil irányú hívások kezdeményezhetők bármelyik kliensgépről, s bármely irányból hívások is fogadhatók. Az internetirányú hívások ingyenesek, míg a más irányba történő telefonálás és hívásfogadás alacsony árak mellett lehetséges.

Teljes rendszerkiépítés vezetéknélküli hálózattal

  • Tételezzük fel, hogy irodájában két asztali és egy hordozható számítógépnek kell üzemelnie, s a dokumentumok nyomtatását egy darab nyomtató látja el. Ebben az esetben a három számítógépet egy vezeték nélküli hálózat segítségével kapcsoljuk össze, s a nyomtató egy úgynevezett kiszolgálóhoz van csatlakoztatva.
  • A számítógépek hálózatba kötéséhez nincs szükség vezetékekre, így a számítógépek az irodában bárhova elhelyezhetők. A gépek közötti kommunikáció biztonságos csatornán zajlik, ami azt jelenti, hogy illetéktelenek - tehát azok, akik nem ismerik a hálózatra csatlakozáshoz szükséges adatokat - nem képesek az adatok tartalmát megszerezni.
  • A hordozható számítógép hálózathoz történő csatlakoztatása a felhasználó beavatkozása nélkül megtörténik, amint a hordozható számítógép a vezeték nélküli hálózat hatósugarába kerül és azt a felhasználó bekapcsolja, vagy már eleve bekapcsolt állapotban van.
  • A teljes rendszerkiépítés tartalmaz egy kiszolgálót, így a két kliensgép közti adatcsere e kiszolgáló segítségével oldható meg úgy, hogy az adatok egy közös tárhelyen tárolódnak, s bármely kliensgépről elérhetők. A dokumentumok nyomtatását a kiszolgáló segítségével valósítjuk meg, így bármely kliensgépről kezdeményezhető bármikor nyomtatás, hiszen a kiszolgáló folyamatosan üzemel.
  • A kiszolgáló a biztonság növelésének érdekében nem vezeték nélkül kapcsolódik a hálózatra.
  • Az így kialakított belső hálózatot egy forgalomirányító és egy azon futó tűzfal védi.
  • Az internet-használat és az elektronikus levelek küldése/fogadása mindegyik kliensgépről működik egyidőben.
  • Dokumentumok, táblázatok, rajzok és bemutatók készítésében és szerkesztésében az ingyenesen használható "OpenOffice.org" programcsomag nyújt segítséget.
  • A vírusok, kémprogramok, kéretlen elektronikus levelek és internetes támadások ellen az "Eset Smart Security" biztosítja a megfelelő védelmet.
  • Mivel az OpenOffice.org programcsomag nem kezeli megfelelően a Microsoft Excel makróit, bonyolultabb táblázatok készítéséhez szüksége lehet a Microsoft Office Basic csomagra, melyet igény szerint a szolgáltatás részeként kínálunk.
  • Ha cégének szüksége van számlák készítésére, az "Axel" számlázó programot kínáljuk e célra.
  • Adatai archiválását egy hatékony, szintén ingyenesen használható CD/DVD író program segítségével valósítjuk meg.
  • A "Skype" ingyenes internettelefon program segítségével internet és vezetékes vagy mobil irányú hívások kezdeményezhetők bármelyik kliensgépről, s bármely irányból hívások is fogadhatók. Az internetirányú hívások ingyenesek, míg a más irányba történő telefonálás és hívásfogadás alacsony árak mellett lehetséges.
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Alko-soft a Facebookon

Alko-soft a facebookon

Csatlakozzon Ön is az Alko-soft Szolgáltató Bt Facebbok táborához. Meglátja érdemes. Számos extra akcióval háláljuk meg a csatlakozást.

Kiemelt partnerünk Hangvilág

Hangvilag Gyarto es Kereskedo Kft.

www.hangvilag.hu  hangvilag@hangvilag.hu
Árubemutató minden kedden,
14-17 óráig a VGYKE irodájában, XIV. ker. Hermina út 57. Ügyfélszolgálat 10-14 óráig, 06-30/237-0796

Segédeszközök látássérülteknek, az önálló, biztonságos életért.

Alko-soft Hírlevél

Szeretne hasznos információkat, híreket, cikkeket, újdonságokat kapni az informatika világáról, illetve cégünk életéről? Iratkozzon fel hírlevelünkre.

Feliratkozas a hirlevelre

A Braille sorok új világa

Braillino

Braillino

Easy Braille

Easy Braille

Tabli

Tabli

Modular Evolution

Modular Evolution

 
  • Copyright (C) 2012 by Alko-soft Szolgáltató Betéti Társaság. Minden jog fenntartva. (Az oldal részeinek illetve egészének másolása, bármiféle sokszorosítása TILOS!)