Vélemények cégünkről

Kérjük, véleményezze cégünket, hogy visszajelzést kaphassunk munkánkról.

Velemeny

Partnereink, ügyfeleink az alábbiakat írták rólunk:

dr. Tiba Zsolt - 2012. 02. 20.

Rendkívül értékes azonnali segítséget kaptam a próbaverzióval kapcsolatban, illetve a hétvégére tekintettel egy pdf fájl word-re konvertálásával. Ez önmagában kiemelkedő bizalmat ébresztett. A személyes adataim védelmével kapcsolatban nem tudok nyilatkozni (értékelni), ezért nem is tettem (nem látom át, hogy mit kellene osztályoznom, de olyan szintű bizalmat ébresztettek bennem, hogy fel sem merül, hogy bármit kifogásolnék.

Huszár Gabriella - 2012. 01. 19.

Körülbelől két éve vagyok folyamatos kapcsolatban az Alkosoft BTvel. Mint Dvariecki Bálint, mint pedig Dudás Imre tájékoztatásai nagyon korrektek, informativak a cég szolgáltatásairól. Imre mint barátom specifikusan felhívja a figyelmem olyan termékeikre, szolgáltatásaikra, melyekről gondolja, hogy érdekesek lehetnek a számomra. Bálint szakmai tudásával, precizitásával teljesen elégedett vagyok. Ha csak hardveres beavatkozás nem szükséges a gépemhez, Szegedről is az ő segítségét kérem a távsegítség kihasználásával.

Szabó Lajos - 2012. 01. 18.

Az Alko-soft Bt. által nyújtott szolgáltatásokkal, termékekkel kapcsolatban teljesen elégedett vagyok, korrekt, megbízható a munkavégzésük (Dvariecki Bálint). A speciális, látássérültek számára akadálymentes elérhetőségek is messzemenően biztosítottak, és ezek használatában is mindenkor segítségünkre vannak.

Ki-látás Közhasznú Alapítvány - 2012. 01. 05.

Jó tudni, hogy van hazánkban olyan cég, aki elkötelezett a látássérültek számára is használható termékek kezelésében, forgalmazásában, használatuk segítésében.

További vélemények
Anikó az irodában
Ha a lejátszás nem indul el rövidesen, győződjön meg a Java scriptek engedélyezéséről, és hogy telepítve van a legfrissebb Adobe Flash Player (http://www.adobe.com/products/flashplayer/).
Braille Star 40
Ha a lejátszás nem indul el rövidesen, győződjön meg a Java scriptek engedélyezéséről, és hogy telepítve van a legfrissebb Adobe Flash Player (http://www.adobe.com/products/flashplayer/).
Handy Tech Fotógaléria
Ha a lejátszás nem indul el rövidesen, győződjön meg a Java scriptek engedélyezéséről, és hogy telepítve van a legfrissebb Adobe Flash Player (http://www.adobe.com/products/flashplayer/).
A Braille sorok új világa

Active Braille

Active Braille

Braille Star 40

Braille Star 40

Braille Star 80

Braille Star 40

Braille Wave

Braille Wave

 

Heimdallr Bemutatása

  • Kallódnak otthon a régi papír alapú fényképei?

  • Esetleg diafilmen vannak családi képek?
  • Sok magnószalagja, vagy bakelit lemeze van, amit már nem tud lejátszani?
  • Régi videoszalagra rögzített felvételei vannak?
  • Szeretné, ha digitális formában tudná tárolni régi anyagait?
  • Nincs lehetősége a digitalizálásra?
  • Szeretné maradandó digitális anyagokkal megörvendeztetni családját?
  • Vagy csak az utókor számára megőrizni a családi emlékeket?

Heimdallr

Erre kínálja cégünk új szolgáltatását.

A "Heimdallr - A hang és kép mestere" új szolgáltatás bevezetésével cégünk bármilyen digitális, vagy hagyományos média archiválását, kidolgozását vállalja.

A szolgáltatás részletes ismertetése

A szolgáltatás keretein belül vállaljuk:

  • Magnószalagok digitalizálását.
  • Bakelit lemezek digitalizálását.
  • Videoszalagok (VHS, VHS-C, Video-8, DV) digitalizálását.
  • Papír alapú képek digitalizálását.
  • Dia képek digitalizálását.
  • Digitális formában igényes DVD filmek készítését egyedi menüvel.
  • Digitális képekből film készítését aláfestő zenével.

Magnószalagok digitalizálása

A magnószalagokat számítógépes digitalizálással MP3, wav formába rögzítjük, melyet CD, DVD, Audio CD, Audio DVD lemezre írunk. Természetesen a rögzített felvételeket akár egyedi igények szerint megvágjuk.

Bakelit lemezek digitalizálása

A bakelit lemezeket számítógépes digitalizálással MP3, wav formába rögzítjük, Melyet CD, DVD, Audio CD, Audio DVD lemezre írunk. Természetesen a rögzített felvételeket akár egyedi igények szerint megvágjuk.

Videoszalagok (VHS, VHS-C, Video-8, DV) digitalizálása

A video anyagokat számítógépes digitalizálással AVI, MPEG formába rögzítjük, melyet CD, DVD, Video CD, Video DVD lemezre írunk. Természetesen a rögzített felvételeket akár egyedi igények szerint megvágjuk.

Papír alapú képek digitalizálása

A papír alapú képeket szkenner segítségével számítógépes digitalizálással JPG formába rögzítjük, melyet CD, DVD lemezre írunk.

Dia képek digitalizálása

A Dia képeket szkenner segítségével számítógépes digitalizálással JPG formába rögzítjük, melyet CD, DVD lemezre írunk. Digitális formában igényes

DVD filmek készítése egyedi menüvel

A már meglévő digitális anyagait, vagy a hozzánk eljuttatott hagyományos anyagokat Egy igényesen kidolgozott DVD film formájában készítjük el. A DVD film egyedi menüvel rendelkezik. Saját aláfestő zenét adhat meg a menühöz, vagy akár a film lejátszása alá. Gravírozott lemezre kérheti a rögzítést, melyet egy színes egyedi DVD borítóval ellátott tokkal is igényelhet. Az aláfestő zenét Ön adhatja meg. Lehet akár egy saját Régi magnószalagon tárolt zene, vagy akár digitális formában meglévő média. Amennyiben nem ad zenét, de szeretné, hogy legyen, akkor mi választjuk ki az aláfestést. A menüben megjeleníthet saját fényképet. 12 menüstílus közül választhat. Módosíthatja a háttérképet, betűtípust. Kérheti a videofilm vágását egyedi szempontok szerint. Alapesetben a videofilm teljes terjedelmébe kerül fel a késsz médiára. Jelenetekre bonthatja, a késsz videofilmet. A választható menüstílusokat a Menüstílusok linkre kattintva nézheti meg.

Digitális képekből film készítése aláfestő zenével

Digitális képeibből, vagy papír, dia képeiből egy aláfestő zenével ellátott filmet készítünk. A képfilm 5 stílusban készíthető el. A választható stílusokat a Képfilm stílusok linkre attintva nézheti meg. A film CD, DVD, Video CD, Video DVD formában készül. Kombinálhatja más szolgáltatással, azaz kérhet egyedi menüt, aláfestő zenével, gravírozott DVD lemezt saját fényképpel, színes DVD borítót. Az aláfestő zenét Ön adhatja meg. Lehet akár egy saját Régi magnószalagon tárolt zene, vagy akár digitális formában meglévő média. Amennyiben nem ad zenét, de szeretné hogy legyen,akkor mi választjuk ki az aláfestést. A menüben megjeleníthet saját fényképet. 12 menüstílus közül választhat. Módosíthatja a háttérképet, betűtípust. Jelenetekre bonthatja a késsz videofilmet. A választható menüstílusokat a Menüstílusok linkre kattintva nézheti meg.

A szolgáltatás igénybevétele

  • Töltse ki a szolgáltatás megrendelő lapot.
  • Munkatársunk a megrendelés beérkezte után felveszi Önnel a kapcsolatot, és az egyedi szempontokat rögzíti.
  • Ha hagyományos (Magnószalag, videoszalag, papírkép, diakép, bakelit) médiával rendelkezik, küldje el postán cégünk címére (Alko-soft Bt 1112 Budapest Kánai u. 5. 1/101), vagy telefonos egyeztetéssel kollégánkkal beszéljen meg egy személyes átvevőhelyet. A személyes átadás csak Budapest területén lehetséges.
  • Digitális anyagok esetén telefonon, vagy e-mail üzenetben igényeljen ingyenes ftp tárhelyet, melyre áttöltheti anyagait. Amennyiben nem tudja az anyagokat feltölteni, kérje kollégánk segítségét. Természetesen lehetőség van a digitális anyagokat is postán, vagy személyes átvétellel eljuttatni hozzánk.
  • Figyelem! az ingyenes ftp tárhelyre mást nem tölthet fel, csak a munkafolyamathoz szükséges médiákat. Amennyiben más anyagot találunk, azt azonnal töröljük.
  • Cégünk elkezdi a feldolgozást.
  • Képfilm, DVD film esetén lehetőség van arra, hogy az anyag első 3 percét megtekintse az interneten keresztül. Így ha módosításokra van szüksége, azt még megtehetjük. A megtekintést az Ön ftp tárhelyén elhelyezett film letöltésével, majd lejátszásával tudja megtenni.
  • A munkafolyamat alatt folyamatos kapcsolatban vagyunk Önnel, így kisebb módosításokra közben is lehetősége van.
  • A késsz anyagot postán küldjük ki Önnek.
  • Az esetleges hagyományos médiákat is a késsz anyaggal együtt visszaküldjük.

Az elkészítési költségeket megtalálja "Heimdallr - A hang és kép mestere" szolgáltatás áraira kattintva. Amennyiben nem tudja, milyen opciókat kell választania, kérhet egyedi árajánlatot is. A munkadíj fizetése utánvét történik. A munka befejeztével ftp tárhelye megszűnik. A teljes munkadíjat csak a master lemez elkészítésére kell megfizetni. Minden további másolat kedvezményesen vásárolható meg. 15.000 Ft feletti rendelés esetén a visszapostázási költséget cégünk átválalja.

Heimdallr arakHeimdallr Árak         Heimdallr arajanlatHeimdallr Árajánlat kérés          Heimdallr megrendelesHeimdallr Megrendelő
    Heimdallr kepfilm stilusokHeimdallr képfilm stílusok               Heimdallr DVD Menu stilusokHeimdallr DVD menü stílusok

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Alko-soft a Facebookon

Alko-soft a facebookon

Csatlakozzon Ön is az Alko-soft Szolgáltató Bt Facebbok táborához. Meglátja érdemes. Számos extra akcióval háláljuk meg a csatlakozást.

Kiemelt partnerünk Hangvilág

Hangvilag Gyarto es Kereskedo Kft.

www.hangvilag.hu  hangvilag@hangvilag.hu
Árubemutató minden kedden,
14-17 óráig a VGYKE irodájában, XIV. ker. Hermina út 57. Ügyfélszolgálat 10-14 óráig, 06-30/237-0796

Segédeszközök látássérülteknek, az önálló, biztonságos életért.

Alko-soft Hírlevél

Szeretne hasznos információkat, híreket, cikkeket, újdonságokat kapni az informatika világáról, illetve cégünk életéről? Iratkozzon fel hírlevelünkre.

Feliratkozas a hirlevelre

A Braille sorok új világa

Braillino

Braillino

Easy Braille

Easy Braille

Tabli

Tabli

Modular Evolution

Modular Evolution

 
  • Copyright (C) 2012 by Alko-soft Szolgáltató Betéti Társaság. Minden jog fenntartva. (Az oldal részeinek illetve egészének másolása, bármiféle sokszorosítása TILOS!)